Articles Archive for június 2010
Az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete és a Bács-Kiskun Megyei Vadászszövetség 2010. június 25-én tartotta a házigazda Soltvadkerti Vadásztársaságnál a 2010. évi vadásznapi elnöki értekezletet, helyszín bejárással együtt. …
Hivatásos vadászok számára továbbra is az eddigieknek megfelelően szükséges a pszichológiai vizsgálat, az első lőfegyvert megszerző sportvadászoknak kötelező ugyancsak a pszichológiai viszgálat. Elérhető távolságban az alábbi lehetőségeket ajánljuk:
Kecskemét (csak hivatásos …
Az OMVK Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete, valamint az MgSZH Élelmiszerlánc- Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság közöesen megszervezte és lebonyolítótta a vadhúsvizsgálók továbbképzését és új jelentkezők vizsgáztatását. A képzés során 2010. június …
“IZABELLA NAP”-i program
A jelen generációja akkor várhat biztonságot adó jövőképet és jövőt, ha megbecsüli a múltat és őrzi a hagyományt. Ez történt immár harmadik alkalommal Tiszakécskén, ahol az id. Zalay Géza Emlékverseny …
