Találatok a Képgalériák kategóriában
2011.szeptember 10-én Kalocsán került sor a 18. Országos Vadásznap és a 19. Bács-Kiskun Megyei Szent Hubertusz Vadász- és Horgásznap megrendezésére. A jeles vadászeseménynek a patinás Érsekkert adott helyet, ahol közel …
Harmadik alakalommal rendeztük meg a megyei vadászbált Kecskeméten. A 2009-ben hagyományteremtő céllal először megtartott, a báli szezont lezáró társasági esemény ezúttal is vadászkürtszóval kezdődött. A vadászbált Mészáros Attila az Országos …
Országos Magyar Vadászati Védegylet tisztújító választmányi ülése
2010. december 3.
A megyei vadászszövetségek tisztújító közgyűlései 2010. év során lezajlottak. Az itt újonnan megválasztott küldöttek 2010. december 3-án (pénteken) választották meg a védegylet …
A vadásznapi két bikán kívül egy még nagyobb bika került terítékre szeptember 8-án Hajóson. A három bika fotóját és főbb bírálati adatait az alábbiakban ismertetjük:
1. Hajósi bika
Elejtés helye: Hajósi Földtulajdonosok Vadászati …
Szeptember 11-én került megrendezésre a már 18 éve szokássá vált Szent Hubertus Horgász és Vadásznap Soltvadkerten. A jól sikerült rendezvény képeit Noszlopy Nagy Miklós és Dudás Pál készítették, melyeket az …
A következő kamarai hírlevélhez mellékelve kerülnek kiadásra a 2010. évi naptárak, mert a vadászidények változása miatt később kerültek legyártásra.
